Edgar Allan Poe: Álom az álomban

Vedd még e csókot, édesem!

Mostan megyek, elbúcsuzom

és ez legyen a búcsúszóm:

igazat mondtál énnekem,

bús álom az én életem:

eltűnt reményem csillaga,

mindegy, nappal vagy éjszaka,

való volt-e, vagy látomány,

ma már mi sem maradt nyomán.

Minden, mi van e bús világon,

álomba ködlő furcsa álom.

Állok viharzó part előtt,

a tengerár lihegve bőg.

kezemben emlékek, romok,

arany fövény, arany homok. -

Nézem, hogy hullanak ezek

a könnyű, semmi porszemek

és könnyezek ─ és könnyezek!

Ó Istenem! bárhogy fogom,

a porba hull lágy homlokom?

Ó Istenem! nem menekül

egy szem se a vizek elül?

Hát minden-minden e világon

álomba ködlő furcsa álom?

FrayeD: Alom az alomban

(Avagy Pluto, a macska hegyibeszéde gazdájához, vagyis 'háziemberéhez')

Cseréld ki az almom, szolgám,

Már végeztem. Ide tojtam,

És ez volt az én végszavam:

Azta büdös, ez szaglik ám!

Fujj, alom, mentem az irhám!

Eltűnt reményem csillaga,

A szag már torkomat marja,

Csakis a mostani rakás

Bűzlik így, vagy valami más?

Fuldok'lva mélyére ásom,

S ott az előző almom.

Állok a két alom előtt,

Három, négy, öt előkerült.

Az emberemtől nem kapok

Már mióta tiszta almot.

Érzem, hogy bűzlenek ezek

A szörnyű, régi székletek

És könnyezek - és könnyezek!

Ó Istenem! Én nem tudom

Miért nincs sosem új almom

Ó Istenem!  Nem menekül

Senki sem a büdös elől?

Hát minden - minden e világon

Alomban bűzlő, régi alom?

F.D.