A legtöbb hasonló történetet én magam sem hinném el. Azonban, amit megtudtam, megrendített. Hetek óta hempergek az ágyamban, de nem vagyok képes, még csak egy rövid időre sem elhagyni éber tudatom börtönét. Pár hete, talán egy hónapja baráti társaságommal egy autentikus kávézót látogattam meg. Egy Isten háta mögötti faluban található ez hely, úgy érzem felesleges elárulnom a település nevét. Eleinte minden teljesen átlagos volt. Intelligens társalgásunk közepette kávét kortyolgattunk. Hirtelen minden elsötétült. Ami ezután jött, arra semennyi kávé sem készíthetett fel. Otthon ébredtem az ágyamon. Egy darabig figyeltem a plafont. Valami furcsát éreztem. Mintha nem lennék egyedül... Befordultam a fal felé, újra álomba próbáltam merülni, hisz odakint olyan mély volt a sötétség, hogy szinte a tériszony kerülget, ha rá gondolok. Nem sikerült elnyernem az álom megváltását. Most így visszagondolva talán jobb is... Úgy döntöttem, hogy valami hasznosat kezdek magammal. Kifelé fordultam, hogy nekikezdjek a felkelés folyamatának, de ami abban a pillanatban fogadott mindent megváltoztatott bennem.

Egy kacsának a szemébe néztem. Azok a szemek... Azok a szemek üresebbek voltak, mint a gonosz lelke és sötétebbek, mint az éjszaka. Nem tudtam mire vélni a helyzetet. A kacsa folyamatosan csak engem bámult azokkal a szemekkel. Még most is megborzongok, amikor visszagondolok rá... a 10-15 percnyi sokkom után a lehető legnagyobb ívben kerültem meg a madarat, amely folyamatosan követte fejével a mozgásomat. Első dolgom volt, hogy értesítsem barátaimat, erről a furcsa élményről. A telefon hosszan kicsöngött, majd valaki felvette. Egy olyan hang szólalt meg, amit még életemben soha sem hallottam. „Ha... nem lát... vége... tovább... külni... hetet... vége...” A vonal recsegett, szóval csak ennyit tudtam megérteni. Ma már tisztán értem, hogy mit mondott a telefon másik végéről az a valaki. Kérdezni akartam, de a vonal megszakadt. Visszanéztem az ágyamra és a kacsa eltűnt. Nem rémültem még annyira meg egy eltűnt állattól. Lenéztem a telefonkábelhez és a kacsa csőrével már átrágta magát rajta. Sehol sem láttam. Megpróbáltam megtalálni, megütközni vele. Nem leltem a kacsát a házamban. Egyszer csak egy dörömbölő zajra lettem figyelmes. Hirtelen a semmiből rengeteg fehér toll ömlött felém. Rohanni kezdtem a bejárati ajtó felé. Elértem, de az ajtó nem nyílt. Pánikba estem rángattam a kilincset, de mind hiába. A toll utolért egyre erősebben fúródott a tengernyi toll bőrömbe minden irányból. Egyszer csak a tollak elkezdtek lenyomulni a torkomon. Üvölteni próbáltam, de segélykiáltás helyett csak hápogás jött ki a számon.

A kávézóban, az asztalon fekve keltem. Egyik tagja baráti körömnek kedvesen mosolygott rám. Megkérdeztem mi történt és ő csak ennyit mondott: „háp... háp”

- P. mester